Használhatatlan a kaputelefon, és világítás sincs a lépcsőházakban. Nem megy a fűtésrendszer, és a kábelszolgáltatás sem működik lassan két hete három Honvéd utcai társasházban Kaposváron – adta hírül a Sonline.
Őrjöngenek a lakók, lassan két hete nincs áram három kaposvári társasházban
Harmichat lakás hatvan lakója tapogat a lépcsőházban sötétedés után.

Mivel a postás sem tudott bemenni a lépcsőházakba, a leveleket a bejárati ajtóban hagyta. A probléma 36 lakást, több mint hatvan embert, valamint néhány üzlettulajdonost érint. Sashalmi Zoltán külső társasházkezelő a portál megkeresésére azt mondta, értetlenül állnak azelőtt, hogy kikapcsolták az áramot három társasházban, és azt sem tudják, hogy a szolgáltatóval mikor jutnak dűlőre.
Beszélt arról is, hogy az E.on még 2022-ben küldött egy nyilatkozatot a II. Rákóczi Ferenc Lakásfenntartó Szövetkezetnek, amit akkor úgy értelmeztek, hogy nincs vele teendőjük. Nem küldték vissza a papírt, majd 2024 tavaszán kaptak egy felszólítást, hogy ha nem állítják helyre a szerződést, akkor megszüntethetik az áramvételezést, és bár többször voltak az ügyfélszolgálaton, levelet írtak, most mégis sötétség honol a házakban.
Hozzáfűzte, szeretnék elérni, hogy a régi szerződésüket újra aktiválják vagy újat kapjanak, hogy végre visszatérjen a fény a lépcsőházakba. A portál az ügyben megkereste a szolgáltatót, de a kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!