Manfred Weber szavaira – „Magyar Péter Orbán Viktorral, illetve Donald Tusk Jaroslaw Kaczynskival szemben áll ki az európai értékek és a jogállamiság védelmében” – reagálva azt mondta: az Európai Néppárt az előző két választáshoz képest minimálisan jobb eredményt ért el, a legnagyobb frakció az EP-ben, és Brüsszel meghatározó ereje.
– Hogy a Tisza és Weber jóban van, nem titok, ennek fényében kell vizsgálni az eseményeket
– jegyezte meg.
Újságírói kérdésre a miniszter kitért a brüsszeli szuverenitásvédelmi harcra is. A magyar államra kiszabott pénzbüntetésről elmondta, az technikai kérdés, hogy fizettek-e vagy sem, mert az unió le tudja vonni a támogatásokból is azt az összeget. A miniszter azt nem tudta, hogy a bizottság inkasszált-e már vagy sem, de ez előbb-utóbb megtörténik. – Addig van egy plusz ára, hogy megvédjük az országot és az uniót a migrációtól – tette hozzá.
Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy
Brüsszel nem fizet, hanem továbbra is bírságol azért, mert védjük a határokat, és fellépünk az illegális migráció ellen.
– Mi szeretnénk megoldást találni és megállapodni az Európai Bizottsággal, de tény, ha mi nem költenénk ennyit a határvédelemre, már Bécsben, Berlinben, Amszterdamban lennének a migránsok. A bizottságnak is érdeke a megállapodás, de Brüsszel még bevándorláspárti – mondta.
A közérdekű közalapítványokkal kapcsolatban elfogadott módosító törvény és EU-s források kapcsán Gulyás Gergely azt mondta: az uniós pénzek utalásának visszatartása, elvonása politikai döntés, a bennünket megillető 21,5 milliárd euróból 13 milliárd rendelkezésre áll, ha ezeket időarányosan felhasználjuk, ennek pár évig nem lesz negatív hatása.
Béke kell minél előbb
A Trump-féle ukrán–orosz béketervben szereplő demarkációs vonal és békefenntartók eseteleges küldése kapcsán azt mondta,
minden olyan döntést támogat a kormány, ami békét teremt Ukrajnában,
amihez a magyar kormány hozzá tud járulni, megteszi, de itt még nem tartunk.
Arra a felvetésre, hogy a következő években orosz támadás érheti a NATO-t, azt mondta, a kormány osztja az aggodalmakat, a cél, hogy ezeket elkerüljük, és reméli, hogy a Biden-adminisztráció nem azzal búcsúzik, hogy eszkalálja a háborút.
Arról is beszélt, hogy Ukrajnában a kisebbségek számára egy nem túl kedvező, de működő rendszer volt 2016-ig. – Az ukránok ezt minden nemzetközi jogot sértő módon megnyirbálták.
Ukrajna uniós csatlakozását nem fogjuk támogatni, amíg a 2016-os helyzet nem áll helyre. Ukrajna annyi mindent ígért, de olyan keveset tartott be, hogy már nem tudunk hinni nekik
– vélekedett.
A miniszter kizárta, hogy Orbán Viktor részt venne jövőre egy oroszországi, a második világháborút lezáró emléktalálkozón, mivel Magyarország számára a világháború másként végződött, mint azon országoknál, amelyek erre a találkozóra bejelentkeztek.
A romániai választás első fordulójának tükrében azt mondta, meg kell várni a választás eredményét, mivel tíz éve, amikor utoljára új elnöke lett Romániának, gyorsan csalódni kellett a kisebbségek helyzetét illetően.
– Magyarország nem kíván beleszólni más ország politikájába, de látszik, hogy olyan helyzet van, ami miatt minden eddiginél erősebb magyar parlamenti képviseletre van szükség Romániában
– fogalmazott.
A román elnökkel való tárgyalás, valamint a schengeni csatlakozása kapcsán elmondta, hogy tervben van egy két országot összekötő gyorsvasút megépítésének a terve.
Az ELTE vezetősége által választott tanszékvezető ügyében Gulyás Gergely elmondta, különbséget kell tenni az intézmény és egyes tanárok között. – Az intézmény korrekt módon járt el, és van pár olyan oktató, akik ezeket a demokratikus, klasszikus értelemben vett liberális alapelveket nem fogadják el, akár egy náci egyetemen is taníthatnának. A magyar kormány ezt elutasítja – fogalmazott.
Pénteken Orbán Viktor megnevezi az MNB új elnökét
A forint esésére kitérve Gulyás Gergely elmondta, az árfolyamnak nincs hatása a költségvetésre. Mint mondta, például az uniós támogatások esetén bevételt növel az erős euró, de energiabeszerzéskor kár éri a költségvetést. – Az estét kell megvárni, nincs mindennek azonnali hatása – hangsúlyozta.
Kérdésre megismételte: a magyar gazdaság ilyen hektikus változásokra okot nem ad, és bízik abban hogy a jegybank jól fogja kezelni a helyzetet, majd hangsúlyozta:
pénteken bejelenti Orbán Viktor az új jegybankelnököt. A jegybank elnöki tisztségéről, Varga Mihály személyéről, valamint a minisztérium és a kormány átszervezéséről azt mondta, ha a kinevezés változtatást von maga után, Orbán Viktor erről is beszélni fog a Kossuth rádióban.
Arra, hogy elképzelhető-e a 2025-os békeköltségvetés visszavonása és a háborús költségvetés elővétele, Gulyás Gergely határozott nemmel válaszolt.
A bankok tranzakciós illetékének áthárítása kapcsán elmondta, a kormány várja az NGM előterjesztéseit. Figyelik azt, hogy a lakossági ügyfelekre milyen mértékű terhet rónak az új banki feltételek. Gulyás Gergely szerint lehetséges, hogy a bankok egyes terheket kisebb mértékben áthárítottak céges ügyfelekre.
Arról, hogy a Fidesz nem támogatja Vitézy Dávid főpolgármester-helyettesi kinevezését, Szentkirályi Alexandrát idézve azt mondta, azért támogatták Vitézyt, hogy leváltsa Karácsony, nem azért, hogy a helyettese legyen.
A december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító kezdeményezésre azt mondta, megértő azzal kapcsolatban, hogy minél több ünnepnap legyen, de két nappal nőtt az ünnepnapok száma az elmúlt években. Ennek kell hogy legyen egy határa gazdasági okokból. Huszonnegyedikén nem kell dolgozni, de azt a napot le kell dolgozni.
Arra a kérdésre, hogy miért tervez a kormány kevesebb áfabevétellel 2025-re, mint 2024-re azt mondta: nyolcezermilliárd forint alatti lesz az idei bevétel, a 2025-ös viszont már több lesz. Mint mondta, azért nem akkora a kormány optimizmusa, mert bár nem volt megalapozatlan az idei évre szóló sem, a mostani adatok szerint több mint 8200 milliárd forint várható.
A kórházi adósság kérdése kapcsán elmondta, összesíteni fogják őket. A jövő évi költségvetés szerint
az általános finanszírozási mértéket 12 milliárd forinttal meg fogják emelni havonta, a kórházi adósságok kifizetése folyamatos.
A miniszter a következő Kormányinfón fog tájékoztatást adni a pontos számokról.