Egyelőre nem tudjuk, hogy mi okozhatta a nő halálát pontosan. Ezt majd csak a boncolás után lehet megmondani. Védencem azt mondta a bírósági meghallgatása során, hogy sajnálja a lányt és a történteket. Elmondása szerint mindenképp szeretne bocsánatot kérni majd a lány szüleitől, ha lehetősége lesz rá – fogalmazott az ír férfi ügyvédje, Pásztor József a 24.hu-nak.
Bocsánatot kérne az ír férfi, aki a legkiszolgáltatottabb helyzetben gyilkolhatta meg az amerikai nőt
Megszólalt a férfi ügyvédje.

Hozzátette, az ügyfele Írországban és Magyarországon sem volt büntetve korábban. Kiderült az is, hogy a 37 éves ír férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolt egy 31 éves, amerikai nőt Budapesten, marketingesként dolgozott Magyarországon, és nagyjából egy héttel ezelőtt érkezett.
Pásztor József a portálnak arról is beszélt, hogy ügyfele a bírósági meghallgatásakor is azt mondta, hogy baleset történt, azonban hogy pontosan mi történt, azt az igazságügyi szakértő feladata lesz megállapítani.
Az amerikai nő november 4-én éjjel tűnt el, a rendőrség elég gyorsan, kevesebb mint egy nap alatt arra jutott, hogy gyilkosság történt és a feltételezett elkövető egy 37 éves ír férfi. Utóbb az is kiderült, hogy az eltűntként keresett lányt több szórakozóhelyen is együtt látták a férfival, akit november 6-án este fogtak el.
További Belföld híreink
Utólag már azt is tudni, hogy szexuális aktus közben végzett a férfi a lánnyal, közleményében a Fővárosi Törvényszék arról írt, hogy jelenleg pontosan nem állapítható meg, hogyan történt a sértett megölése, ennek felderítése a folyamatban lévő nyomozás feladata.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon
A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videó
Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon
A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videó
Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!