Brutális bűncselekmény történt Bagon

Az áldozatot többször is megerőszakolták.

2024. 11. 19. 11:45
Illusztráció. Kiskorú lányt erőszakoltak meg Olaszországban (Fotó: Pixabay)
Illusztráció. Kiskorú lányt erőszakoltak meg Olaszországban (Fotó: Pixabay)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkábított, többször megerőszakolt, majd prostitúcióra kényszerített egy lányt az a férfi, akit társaival együtt múlt pénteken fogtak el Bagon a Pest vármegyei rendőrök. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy leányotthonból szökött meg az a fiatal, akit eltűnés miatt köröztek, és aki idén szeptemberben érkezett látogatóba Bagra az unokatestvéréhez. 

A házban tartózkodott a 43 éves férfi is, aki a lány üdítőjébe feltehetően kábító hatású szert tett, amitől a sértett elaludt, majd a férfi meztelenre vetkőztette és megerőszakolta. 

Ezután egy ablak nélküli szobába zárta és 39 éves húga, valamint 46 éves ismerőse felügyeletére bízta a lányt; a gyermeket – aki nem mehetett ki a házból – egy hónapon keresztül, szinte napi rendszerességgel erőszakolta meg a férfi. A közlemény szerint a férfi 

a hozzájuk vendégségbe érkező férfiaknak pénz, illetve kábítószer fejében szintén lehetőséget biztosított a gyerekkel való szexuális kapcsolat létesítésére. 

A férfit emberkereskedelem, szexuális erőszak és kifosztás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Két társának emberkereskedelem miatt kell felelnie. A nyomozók őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.