Fordulat a javából: Lakatos Márk barátnője felajánlotta segítségét Ábrahám Róbertnek

A baloldali influenszer a felajánlást megelőzően törölte a privát és a közszereplői Facebook-oldalát is.

Forrás: Facebook2024. 11. 08. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali influenszer, Mérő Vera felajánlotta a segítségét barátja, a hetek óta bujkáló Lakatos Márk ügyében Ábrahám Róbertnek – erről adott hírt Ábrahám Róbert publicista a közösségi oldalán.

Ábrahám azt írta:

Tegnap megkeresett SMS-ben Mérő Vera és felajánlotta a segítségét. Nyilván bizalmatlanul álltam a dologhoz, de később telefonon is beszéltünk, és őszintének tűnt. Abban állapodtunk meg, hogy a cél érdekében félretesszük a nézeteltérésünket, és elfogadom a felajánlkozását. Ez mindenképp pozitív fejlemény. Remélem, sikerül precedenst teremteni

– olvasható a bejegyzésben.

Mérő Vera felajánlása azért is meglepő, mert éppen ő volt az, akivel Lakatos Márk a botránya kirobbanását követően, az eltűnése után még telefonos kapcsolatot tartott. Emellett érdekes részlete az ügynek, hogy a baloldali influenszer a felajánlást megelőzően törölte a privát és a közszereplői Facebook-oldalát is – ezzel kapcsolatban Ábrahám egy korábbi bejegyzésben felhívta rá a figyelmet, Mérő Verának csupán arra kellene választ adnia a rendőrség számára, hogy miről beszélt Lakatos Márkkal annak felszívódása után.

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolt róla, nagy felháborodást keltett Lakatos Márk pedofilbotránya, ennek eredményeképpen pedig a stylist összes nyilvános szereplését lemondták, köztük a születésnapja alkalmából tervezett három előadását is. Lakatos Márk a közösségi oldalain közzétett bejegyzésében leszögezte, az üggyel kapcsolatban csak a hatóságokkal hajlandó kommunikálni. A botrány Ábrahám Róbert újságíró leleplező videójának hatására robbant ki.

Képzavar: Mérő Vera apja korábban kormánypárti támadásról beszélt

Lánya sokatmondó, közösségi médiából való felszívódásával kapcsolatban Mérő László a közösségi oldalán tegnap még arról írt, „a karmelitából adtak kilövést” a lányára.

Mérő Vera édesapja szerint :

– Az évek óta nagy gonddal építgetett szerzői oldalát, amelynek több tízezer követője volt, trollok százai támadták meg minősíthetetlen kommentekkel. A kommentek annyira egy tőről metszettek voltak, hogy azokat csak egy központi irányítás – és most direkt egy „szép magyar szóval” fogom kifejezni magam, hogy ne kelljen káromkodnom – gleichschaltolhatta ennyire – olvasható a férfi közösségi oldalán megjelent terjedelmes bejegyzésben, amiben annak is hangot adott, hogy a történtek tízmilliós nagyságrendű károkat okoztak lányának.

Arról viszont egy szót sem írt, hogy a felszívódást mi előzte meg.

Borítókép: Mérő Vera (Forrás: Youtube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.