Gyermekvédelem és adóügyek: határozati nagyüzem az Országgyűlésben

A képviselők nyolc előterjesztésről döntenek.

2024. 11. 05. 6:34
Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen nyolc előterjesztésről határoznak a képviselők a parlament keddi ülésén, amely 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Majd a képviselők több javaslatról is döntenek, ezek között szerepel az az országgyűlési határozati javaslat, amellyel 2025-öt és 2026-at a magyar tudomány évévé nyilvánítja az Országgyűlés. 

Döntés lesz egyebek mellett a tavalyi zárszámadásról is, valamint arról a javaslatról, amely

 a gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról, 

valamint egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel összefüggő törvények módosításáról szól. 

A határozathozatalokat követően együttes 

általános vita lesz három, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos törvényjavaslatról, ezek a szolgálatok személyi állományának jogállását szabályozzák. 

Uniós jogharmonizáció a célja a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényjavaslatnak, míg a digitális állammal és az okmányok digitalizációjával összefüggő egyes törvények módosítása azt célozza, hogy a Digitális állampolgárság mobilalkalmazásban februártól letölthetővé váljanak a legfontosabb okmányok, így a személyazonosító igazolvány, a vezetői engedély, a lakcímkártya, a TAJ-kártya és az adókártya adatai, és azok hitelesítve továbbküldhetőek legyenek, kiváltva ezzel a fizikai kártyák használatát és fényképezgetését. 

Most szavaznak a családi adókedvezmény megemeléséről is

Napirenden szerepelnek a jövő évi adótörvények. A javaslat preambuluma szerint 

a kormány célja, hogy a gyermeket nevelő családok helyzete érezhetően javuljon a következő években, ezért két lépcsőben, 2025. július 1-jei és 2026. január 1-jei emeléssel kétszeresére nő a gyermekek után járó adókedvezmény. 

Az adótörvények módosításával a kormány többek között személyi jövedelemadót érintő könnyítéseket, újabb gazdaságfehérítő lépéseket és adminisztrációcsökkentést javasol. 

Az energiaügyi tárca két javaslatát is tárgyalják kedden: az egyik a klímagázokról szóló törvényjavaslat, a másik a több mint egy tucat ágazati jogszabályon változtató egyes energetikai tárgyú törvények módosítása. 

Az uniós jognak történő megfelelést célozza a nyilvánosan működő részvénytársaságok vezetőtestületei körében a nemek közötti egyensúly javításáról és a kapcsolódó intézkedésekről szóló előterjesztés. 

Az nyrt.-k felügyelőbizottságában vagy igazgatótanácsában a pozíciók legalább 40 százalékát „az alulreprezentált nem tagjainak” kell betöltenie. Ha az egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosítását a parlament elfogadja a gyermeket vállaló, házas hallgatók harmincéves korukig élvezhetik az állami ösztöndíj előnyeit, az önköltséges hallgatót pedig át kell sorolni állami ösztöndíjas képzésre. 

Utolsó napirendi pont a honvédelmi és adatkezelési tárgyú törvények módosítása. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.