Orbán Viktor olyan dolgokra készül, amilyeneket eddig még nem csinált + videó

Meglepetésvendég volt Pátyon a miniszterelnök.

2024. 11. 19. 11:02
ORBÁN Viktor
A Fidesz nemzeti konzultációs országjárásának pátyi állomása Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az amerikai választás sokkal nagyobb mértékben fogja megváltoztatni a világot, mint azt mi most gondoljuk – mutatott rá országjárásának pátyi állomásán a miniszterelnök. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött felvételén azt is mondta: ezeknek egy része nekünk jó lesz, a másik része meg nem. 

A kormánynak az a feladata, hogy a következő időszakban egy olyan irányvonalat találjon az ország számára, hogy ezek a változások inkább előnyünkre és kevésbé hátrányunkra váljanak. Erről szól a nemzeti konzultáció. Csupa olyan dologról, amit még nem csináltunk

– emelte ki, majd példaként említette a munkáshitelt, a kis- és középvállalkozások tőkéhez juttatását, a gyermekek után járó családi adókedvezmény megkétszerezését, valamint a fiatalok lakhatási támogatását. 

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, Menczer Tamás meghívására Deutsch Tamás Pátyon tartott fórumot a nemzeti konzultációról, ahol meglepetésvendégként megjelent Orbán Viktor is. 

Lapunk korábban már összegyűjtötte a nemrég indult nemzeti konzultáció részleteit. A Magyarország meg tudja csinálni! címmel indult nemzeti konzultációban a kormány most gazdasági kérdésekben kéri ki az emberek véleményét. Az új nemzeti konzultáció összesen tizenegy témakört felölelő kérdőív, ezek között van a gazdasági szuverenitásunk és semlegességünk kérdése, de a gazdasági növekedés, a bérek emelése, a vállalkozások támogatása és a fiatalok lakhatásának biztosítása is kiemelt figyelmet kap.

 

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.