Újabb tanú vallott a Lakatos Márk-ügyben

Egy újabb tanút hallgatott ki a napokban Lakatos Márk homoszexuális influenszer botrányával kapcsolatban a rendőrség – értesült a Magyar Nemzet. Az ismert stylistról egy korábban állami gondozott fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt „kiközvetítették“ Lakatoshoz, aki a lakásán fajtalankodott vele. Az ügyben a rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

2024. 11. 01. 13:18
Lakatos Márk Fotó: Metropol/Nagy Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folyamatosan zajlanak a tanúkihallgatások Lakatos Márk ügyében, információink szerint nemrég egy újabb személy tett vallomást azután, hogy korábban a hatóság már kihallgatta a homoszexuális stylist botrányát kirobbantó Ábrahám Róbert újságírót, a vélt sértettet, illetve volt nevelőjét is, akinek az egykori állami gondozott fiú először mesélte el a történteket. Úgy tudjuk, a napokban egy másik nevelőt is tanúként hallgatott ki a rendőrség, aki megerősítette a többi tanú vallomását.

Emlékezetes, Lakatos Márkról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér, aki ráadásul a „gyermekvédelmi“ influenszertüntetés egyik arca is volt.

A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott. A fiú elmondása szerint az átadás előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. Úgy tudjuk, az egyik tanúvallomásban azt az embert is megnevezték, aki kiközvetíthette a fiút Lakatoshoz.

A fiú videóvallomását – egy feljelentésben – eljuttatták múlt héten a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, a BRFK pedig aznap elrendelte a nyomozást, ám azt nem mondták meg, hogy milyen bűncselekmény gyanújával. 

Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy emberkereskedelem gyanújával rendelték el a nyomozást, de hozzátesszük, szakértők szerint még több más bűncselekmény is felmerülhet az ügyben, többek között a gyermekprostitúció és a szexuális visszaélés is. A botrányba több liberális celeb is belebukhat

Lakatos Márk egyébként csak többnapos hallgatás után szólalt meg, és visszautasította az ellene felhozott állításokat. Sajtóinformációk szerint a férfi a botrány elől külföldre menekült, ezt forrásaink is megerősítették.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.