Egy férfi holttestét találták meg vasárnap este kilenc óra körül Hajdúszoboszlón, a Szent István parkban egy padon. A Haon úgy tudja, a férfi önkezével, lőfegyverrel vethetett véget az életének.
Vérfoltos pad vezetett el a hajdúszoboszlói holttest rejtélyéhez
A rendőrség nyomoz.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete azt közölte, egy férfi halálát állapították meg a mentők. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt, illetve az Általános Közigazgatási Rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szerint folytat eljárást – fogalmaztak a lapnak. Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel.
További Belföld híreink
Ha úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévőknek fenntartott, ingyenesen hívható 06 80 820 111-es telefonszámot!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fekete vasárnap: elesett az M7-es, M5-ös, M1-es, és az M3-as autópálya
Több helyen is tíz kilométernél hosszabb sorokban állnak az autók.

Elárulták a meteorológusok, hogy mi vár ránk a jövő héten
Van, amiről korai lenne nyilatkozni, de van itt néhány biztosnak tűnő támpont.

Az édesanyjához ment az esztergomi kórházba az agresszor, az őrjöngése abban csúcsosodott ki, hogy az ápolónőt lerúgta a lépcsőn
Megverte a betegszállítót, az ápolót, az orvost, és a biztonsági őrt is.

Kocsis Máté is reagált Magyar Péterék ötletére: „A narcizmus tort ül az értelem felett”
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk