Vizet ivott a diszkóban egy barátja, emiatt bezúzták a koponyáját

Eszméletlenre verte a vendéget egy kidobó, letartóztatták.

2024. 11. 11. 7:20
 Fogasház romkocsma Budapest bulinegyedként ismert részén az Akácfa utcában 2017. augusztus 29-én. A környéken lakók a hajnal négy óráig nyitva tartó vendéglátóhelyeken hangoskodók miatt panaszkodnak és várnak megoldást az önkormány
illusztráció Fotó: MTI - Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balaton-parti szórakozóhelyen keveredett konfliktusba két vendéggel az a húszas éveiben járó férfi, akivel szemben garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint 

a biztonsági személyzet tagjaként dolgozó férfi még 2022 nyarán azért bántalmazta az egyik vendéget, mert azt hitte, kintről behozott szeszes italt fogyaszt.

A hivatalos vádirat szerint az éjszaka folyamán a társaság tagjai kimentek a szórakozóhely udvarára, ahol közösen elfogyasztottak egy üveg tömény szeszes italt, utána pedig visszamentek táncolni. A sértett egyik barátja ekkor az üres üveget visszavitte a diszkóba, a mosdóban megtöltötte vízzel, majd a tánctéren ivott is abból.

Ezt látta a vádlott is, aki azt hitte, hogy a társaság kintről behozott szeszes italt fogyaszt, ezért a sértett barátját ki akarta vezetni a szórakozóhelyről, viszont a fiatal nem hagyta magát és kirántotta a kezét a vádlott fogásából. A nézeteltérést látva a sértett békítő szándékkal, felemelt kézzel a felek közé lépett és megkérdezte, mi a probléma a barátjával, mire

 a vádlott nagy erővel tarkón ütötte a sértettet, aki ettől a földre esett és elvesztette az eszméletét.

 A sértettnek a bántalmazással nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, mivel agyrázkódást és kisebb koponyazúzódást szenvedett.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben – akit időközben egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult bűnügyben le is tartóztattak – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.