Több tonna élelmiszer gyűlt össze az Élelmiszermentő Központ és az Agrárminisztérium közösen, november végén elkezdett adventi jótékonysági akcióján – atda hírül lapunknak eljuttatott közleményében az Élelmiszermentő Központ.
Mint írták, az összegyűjtött élelmiszerekből félezer csomag készült, amelyek még karácsony előtt eljutnak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tagjaihoz. A jótékonysági akcióban magyar cégek felajánlásait várták, a csomagokba főleg tartós élelmiszerek kerültek. Az akcióval szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy
a kiskereskedelmi boltok polcain már nem eladható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszerek adományozásával segíthetünk a rászorulóknak, illetve csökkenthetjük az élelmiszer-hulladék mennyiségét is.
A közleményben emlékeztettek, a mostanihoz hasonló élelmiszeradomány-gyűjtési akciókat is rendszeresen szerveznek. Az Agrárminisztériummal közösen indított jótékonysági gyűjtéseken a felajánlott élelmiszereket célzottan, rászorulóknak osztják szét.
Szerveztek már gyűjtést az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és az Egyszülős Központ tagjai számára is. Az Élelmiszermentő Központ korábbi akcióiban több tonna élelmiszert több ezer élelmiszercsomagban juttattak el rászorulók számára.
„Karácsonykor is fontos, hogy tegyünk egymásért” – zárta közleményét a központ.