Elképesztő dolgokról mesélt Szájer József + videó

Szerinte volt harminc év, amikor letett valamit az asztalra.

2024. 12. 03. 22:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy év után visszatért a közéletbe Szájer József, és hogy miként éli ezt meg, arról ő maga mint a Szabad Európa Intézet igazgatója, egykori európai parlamenti képviselő beszélt a Hír TV Napi aktuális című műsorában. Mint elmondta, elképesztő dolgok történtek az elmúlt négy évben, például előfordult, hogy elment egy barátja temetésére, és arról csak azért született tudósítás, mert részt vett rajta.

– Van a társadalomban egyfajta pletykaéhség, a lapok pedig gátlástalanul kattintásvadász alapon visszaéltek ezzel a lehetőséggel, az én alapvető személyiségi jogaimat sem kímélték, talán ez volt a magyar politikatörténet egyik legjobban lecikkezett vagy lefedett elmesélt jelensége – tette hozzá.

Szájer József nem kíván visszatérni a politikába, de mint rámutatott, nem szűnt meg gondolkodó ember lenni, van véleménye, amit szívesen, alázattal elmond annak, aki meghallgatja.

– Szeretnék hozzájárulni az ország előmeneteléhez – fűzte hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy megszületett a Frontvonalban – Beszélgetések Szájer Józseffel című könyv, az egykori politikus elmondta, szerinte volt harminc év, amikor igenis letett valamit az asztalra. Van olyan teljesítmény abban az időszakban, amire lehet emlékezni, nem csak arra a karikatúrára, amit a média a végén rajzolt róla, amit a könyv ellensúlyozni próbál, és ne legyen szenzáció, ha jár az utcán – mondta Szájer József.

Borítókép: Szájer József (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.