Ennyibe fog kerülni idén a karácsonyfa

Egy felmérés szerint a vevők közel kétharmada nordmann fenyőt tervez idén vásárolni.

2024. 12. 02. 17:24
ILLUSZTRÁCIÓ Fotó: MTI/Krizsán Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Agroinform.hu múlt heti felmérése szerint a vevők 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni karácsonyfa vásárlásra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. A vásárlók 62 százaléka a legdrágább fenyőfaj, a nordmann fenyő iránt érdeklődik.

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a karácsonyfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett - ILLUSZTRÁCIÓ (FOTÓ: PEXELS)

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5 ezer-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.

 

Töretlenül hódít a nordmann fenyő idén is

A fenyőfát vásárlók körében évről évre

egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nordmann fenyő: míg a 2022-es felmérésben 54 százaléknyian választották, idén már 62 százaléknyian részesítik előnyben ezt a fajtát. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

További fajtákat a vevők mindössze 2 százaléka keres az árusoknál. Az ebbe a körbe tartozó fenyőfajok közé a termelők elmondása szerint a feketefenyő mellé fokozatosan bekerül a kolorádófenyő is, amellyel részben a gombabetegség miatt visszaesett duglászfenyő-kínálatot igyekeznek kipótolni.

Hatvan százaléknyian másfél méter feletti, 40 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek venni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

A realitásokat figyelembe véve idén jelentősen megnőtt a fenyőfára szánt összegek nagysága: a vásárlók 72 százaléka idén már várhatóan 7 ezer forintnál nagyobb összeget fordít erre a célra, ezen belül 22 százaléknyian 15 ezer forintnál is nagyobb összeget terveznek elkölteni.

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, az majd csak az utolsó napokban fog kiderülni, a vevők 85 százaléka ugyanis az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

 

Nem a műfenyő vásárlásával leszünk környezetvédők

A lakosság több mint negyede fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Érdekesség, hogy – részben az előző évek kampányainak köszönhetően – a többség már nem a környezetvédelmet (23 százalék) jelöli meg a legfőbb indokként, hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék). 

Valójában a műfenyő az, amely az előállítás, a szállítás és (jó esetben) a megsemmisítés miatt jelentősen terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk

– hangsúlyozta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A többség szerencsére továbbra is kitart a hagyományos karácsonyfa vásárlása mellett, amelynek termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a karácsonyi időszakot követően pedig a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják.  

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.