Nem lesz népszavazás a kiemelt beruházásokról

Az összegyűjtött érvényes aláírások száma százezer alatt maradt.

Forrás: MTI2024. 12. 03. 20:14
MTI/Balaton József
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás a kiemelt beruházások ügyében – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az LMP – Magyarország Zöld Pártja által a népszavazásra javasolt kérdés úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvénynek a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályokat megállapító 42. alcímét?

Az aláírásgyűjtésre nyitva álló 120 napos időtartam július 10-én vette kezdetét, a szervező húszezer darab aláírásgyűjtő ívet vett át a Nemzeti Választási Irodától (NVI). Az aláírásgyűjtésre nyitva álló időszak november 7-én 16 óráig tartott.

A gyűjtés lezárultát követően az NVI megállapította, hogy a szervező által átvett íveken összesen 300 ezer darab érvényes aláírást lehetett volna összegyűjteni, azonban 11 ezer darab ívet bontatlan nyomdai dobozban adott át a szervező az NVI-nek. Emellett a benyújtott 8234 ívből 1725 darab tartalmazott aláírást, és mivel egy íven legfeljebb 15 aláírás helyezhető el, a szervező legfeljebb 25 875 érvényes ajánlást nyújthatott be.

Az NVB ez alapján megállapította, hogy

a népszavazás ügyében az összegyűjtött érvényes aláírások száma százezer alatt maradt.

A jogszabály előírja, hogy a népszavazás kezdeményezőjének minden aláírásgyűjtő ívet vissza kell juttatnia az NVI-hez, amennyiben ezt nem teszi meg, ívenként 800 forint bírságot szabnak ki rá. Az NVB a szervezőt 504 ezer forint bírság megfizetésére is kötelezte, mert nem, illetve nem határidőben vitt vissza 630 aláírásgyűjtő ívet. A határozatok nem jogerősek, ellenük öt napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balaton József)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.