Ez azért lehet, mert Magyarország sem ideológia, sem politikai kérdéseket nem támasztott az ide érkező cégeknek, mert ez gyakorlati kérdés. A Nyugat viszont „belecsalta” magát egy ideológiai csapdába, aminek eredőjeként ez náluk nem tud működni.
A külföldi munkavállalók kapcsán – amiről az ellenzék azt mondja, hogy a kormány beengedi a migránsokat – a miniszter elmondta, hogy a legális munkavállalókat és az illegálisan érkező tömegeket összekeverni tisztességtelen, hiszen előbbi papírokkal, rendezetten, dolgozni akaróként, meghatározott időre érkezik hozzánk,
utóbbi viszont a rendőröket megtámadva, kerítést átvágva akar bejutni, képzetlen és nem is akar beilleszkedni.
Veszélyben a szuverenitás
– A nemzeti szuverenitásunk korlátozásában megjelenő külső törekvések minden eddiginél erősebbek lettek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Korábban soha nem fordult elő, hogy egy külső hatalmi centrumból akarták volna megmondani név szerint – jelen esetben Magyar Péter –, hogy ki vezesse az országot.
– mutatott rá Szijjártó Péter. Hozzátette: példátlan mértékű frusztráció uralkodott el az ellenfeleinken, a liberális mainstreamen, hogy 2006 után minden választást a patrióta-keresztény Fidesz–KDNP nyert meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!