Újabb internetes csalás: bútorokkal kereskedett, a kiszállítás viszont elmaradt

A rendőrök figyelmeztetnek, legyünk óvatosak az ünnepi időszakban is.

2024. 12. 11. 8:24
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítanak az óbudai rendőrök egy 24 éves férfit, aki bútorokat hirdetett egy közösségi oldalon, a pénzt előre utaltatta, aztán végül nem szállított.

A rendőrég közlése szerint csaknem két éve kezdett nyomozni a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága egy feljelentés alapján, amely szerint a sértett egy közösségi platform hirdetési felületéről megrendelt egy használt szekrénysort ötvenezer forintért, további hétezer forintot szállítási költségként fizetett előre, majd hiába várta a házhozszállítást. Az országban több ehhez hasonló eset is történt, amelyek mögött feltehetően ugyanaz az elkövető állt, így az ügyeket az óbudai rendőrök nyomozásához egyesítették. Összesen nyolc ilyen bűncselekményt vizsgáltak, az álprofilt használó tettes általában hasonló összegekkel károsította meg becsapott áldozatait.

 A III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről kiderült, hogy egy 24 éves, Veszprém vármegyében élő férfi. J. Gábor ügyét végül vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.

 

Jó alkalom az ünnepi időszak is a csalóknak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság figyelmeztet, hogy az ünnepi időszakban az online vásárlások számának növekedésével a csalási kísérletek is egyre gyakoribbá válnak.

Vásárlás előtt nézzen utána a hirdetőnek, lehetőleg ne utaljon előre, inkább utánvéttel rendeljen! Vigyázzunk együtt, hogy az ünnepi készülődés biztonságos és csalódásoktól mentes legyen” –  tanácsolták, kiemelve, hogy az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán olvashatnak.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.