– Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira;
a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak az ágazat szakemberei
– közölte Czepek Gábor. Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tárca Facebook-oldalán arról beszélt, a vízügynek kiemelt jelentősége van a lakosság és a gazdaság szempontjából is. – Fontos, hogy rátermett és elkötelezett kollégák dolgozzanak ezen a területen. A munkájukat meg kell becsülnünk. Éppen ezért
a mostani emelést továbbiak fogják követni: 2026-ban 12, 2027-ben pedig 10 százalékkal nő átlagosan a vízügyesek bére, azaz 3 év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztést hajtunk végre
– hangsúlyozta az államtitkár. Kiemelte, a vízügyesek rendkívüli munkabírásról és elhivatottságról tettek tanúbizonyságot a 2024-es árvíz idején is. – A sikeres védekezés is megmutatta: Magyarország meg tudja csinálni – fogalmazott az államtitkár.
V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára a lapunknak adott interjúban arról is beszélt, a január elsejétől életbe lépő, átlagosan 30 százalékos emelés kilencmilliárd forint többletet jelent, majd 2026-tól újabb 12, 2027-től pedig további 10 százalékkal emelkedik a dolgozók bére, ami azt jelenti, hogy alig több mint két éven belül 60 százalékkal fog növekedni a bérszínvonal.