Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntett gyanújával tettek feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert középiskolai tanár, Tényi István azután fordult a hatósághoz, miután péntek reggel több magyar iskola is bombafenyegetést kapott.
A Híradó.hu információi szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben tájékoztatta az intézményvezetőket, és arra kérte őket, hogy haladéktalanul értesítsék a hatóságokat, ha ilyen fenyegetést kapnak. A rendőrség több helyszínen megkezdte az épületek átvizsgálását.
Tényi István rámutatott: az iskolákat érintő bombafenyegetés támadás Magyarország biztonsága ellen, melynek célja a lakosság megfélemlítése. Szerinte különös aggodalomra ad okot a gyerekek, kiskorúak megfélemlítése, ami súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.
Az elkövető vagy elkövetők célja lehet az érintett intézmények működésének megzavarása (más európai országokban korábban kórházak, egyetemek, sőt vasútállomások is kaptak hasonló fenyegetéseket), a bizonytalanság terjesztése és a félelemkeltés, valamint az állami intézményekbe vetett bizalom gyengítése
– emlékeztetett. Mint írta, a támadások elsődleges célja a segélyhívó vonal és a biztonsági erők túlterhelése lehet, illetve tesztelni akarják az állami intézmények reakcióit.
Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja – húzta alá Tényi István.