Idén is folytatja jármű-fiatalítási programját a MÁV-csoport: a 2018 óta forgalomba állított 2500 új autóbusz után idén 131 korszerű, dízelbusz és egy – a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával forgalomba álló – hidrogénmeghajtású autóbusz beszerzésére indítottak közbeszerzési eljárásokat – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a MÁV-csoport.
A vállalatcsoport autóbuszflottája érdemben megfiatalodott, az autóbuszok átlagéletkora mindössze tíz év.
A közbeszerzési eljárás 131 darab kéttengelyes (szóló), alacsony padlós, helyközi kialakítású, összesen csaknem 10,5 milliárd forint értékű autóbusz beszerzésére indult.
A járművek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye közlekedésében emelhetik majd a szolgáltatás színvonalát, és legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, két utasajtóval, fűtő- és hűtőberendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük.
A MÁV-csoport még tavaly júniusban – a Zöld busz program keretében – nyert el százszázalékos támogatást egy hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz beszerzésére is. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán elnyert támogatás értéke 267,2 millió forint.
A támogatásnak köszönhetően – a közbeszerzési eljárás után – 2026 közepétől egy károsanyagkibocsátás-mentes, hidrogén-üzemanyagcellával működő, elektromos meghajtású, alacsony padlós, háromajtós, kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, legalább 350 kilométer hatótávolságú, szóló felépítésű városi autóbusz kezdheti meg szolgálatát Budapest elővárosi közlekedésében.
Egy ilyen autóbuszt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. demonstrációs mintaprojektjének keretében már tesztel Győrben.
A stratégiai célok elérése és az utasok egyre színvonalasabb kiszolgálása érdekében a MÁV-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében a mintegy 5800 darabos járműállomány több mint 40 százalékát lecserélte.
A Magyar Nemzet már arról is beszámolt, hogy elkészült az első magyar gyártású elektromos csuklós busz, amely a világ legkönnyebb acélvázas csuklós e-busza. A világrekorder elektromos busszal januártól már bárki utazhat a Volánbusz járatain.