Az iskolában tavaly március 13-án a fiatalkorú vádlott találkozót beszélt meg lány iskolatársával egy tanteremben, mialatt az aulában a március 15-i ünnepség zajlott. A fiú a tanteremben a sértettet akarata ellenére simogatta, megszorította a nyakát, lefogta a kezét, háta mögé állva, nadrágját lehúzva erőszakkal szexuális cselekményt végzett.
Megerőszakolta az iskolatársát az encsi diák, itt az ítélet
Jogerősen három év javítóintézeti nevelésre ítélték azt a fiatalt, aki az encsi általános iskola egyik tantermében erőszakkal szexuális cselekményt végzett egyik iskolatársán – tudatta a Miskolci Törvényszék szerdán a honlapján.

Mivel a folyosóról hangok szűrődtek be, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni. A lány ekkor segítségért kiáltott, és egyik iskolatársa figyelmeztette a vádlottat, hogy engedje ki a sértettet. A vádlott erre indulatos lett, ököllel többször vállon ütötte a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
További Belföld híreink
Az előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt három év javítóintézeti nevelésre ítélte és végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, mely 18. életévét be nem töltött személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével jár. A büntetéskiszabás során enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott beismerését.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarország az európai turisták egyik kedvenc célpontja
Rekordokat dönt idén az idegenforgalom.

Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
Négyen haltak meg az utakon a napokban.

Hatalmas siker a digitális polgári körök indulása
Az Orbán Viktor által meghirdetett digitális honfoglalás valódi diadal, míg a tiszás rendszerváltó tagsága igazi bukás.

Nagy Feró és Pataky Attila nem hagyta szó nélkül az ünnepi himnuszgyalázást + videó
Ajsa Luna provokációja kiverte a biztosítékot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyarország az európai turisták egyik kedvenc célpontja
Rekordokat dönt idén az idegenforgalom.

Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
Négyen haltak meg az utakon a napokban.

Hatalmas siker a digitális polgári körök indulása
Az Orbán Viktor által meghirdetett digitális honfoglalás valódi diadal, míg a tiszás rendszerváltó tagsága igazi bukás.

Nagy Feró és Pataky Attila nem hagyta szó nélkül az ünnepi himnuszgyalázást + videó
Ajsa Luna provokációja kiverte a biztosítékot.