Keddtől tovább egyszerűsödik a BKK termékportfóliója, ugyanis a használati szokásokhoz igazodva több jegy- és bérlettípust is kivezet a közlekedésszervező – közölte a BKK.
Mint a Magyar Nemzet már beszámolt róla, január 7-től az alábbi termékek kerülnek ki a BKK portfóliójából:
- a közoktatásban tanulók félhavi (15 napos), negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete,
- a felsőoktatásban tanulók negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete,
- a nyugdíjasok negyedéves és kedvezményes éves Budapest-bérlete,
- a Budapest csoportos 24 órás jegy, valamint
- a kutya-, illetve kerékpárbérlet, tekintettel arra, hogy az érvényes bérlettel rendelkezők, illetve a díjmentes utazásra jogosultak Budapesten belül BKK-járatokon, vasúton, HÉV-en, valamint helyközi és környéki autóbuszokon ingyenesen szállíthatnak utasonként egy kutyát, illetve egy kerékpárt a vonatkozó utazási feltételek betartása mellett.
A kutya- vagy a kerékpárszállítás során az adott szolgáltató üzletszabályzatában foglaltakat be kell tartani, adott esetben helyjegy váltása is szükséges lehet.