Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben – közölte a Baon érdeklődésére a rendőrség. Hozzáfűzték, a sajtóból értesültek az esetről, utána azonnal adatgyűjtésbe a kezdtek az ügyben.
Fordulat a hároméves kisfiú ügyében, aki meghalt a bajai kórházban
A rendőrség és a kórházi főigazgatóság is megszólalt.

A portál beszámolt arról is, hogy az ügyben megszólalt az Országos Kórházi Főigazgatóság is. Arról tájékoztattak, hogy a korábban megjelent hírekkel ellentétben
a kalocsai kórháznak nincs köze a Baján meghalt gyermek ellátásához.
A gyermeket ugyanis a házi gyermekorvos, és nem a kalocsai kórház orvosai vizsgálták meg. Hozzáfűzik, a házi gyermekorvos döntött a beteg kórházba utalásáról, sőt felajánlotta a mentővel történő szállítást is. Mindez azért érdekes, mert amikor a Magyar Nemzet beszámolt az ügyről, még azt állították, hogy a családnak nem ajánlották fel, hogy mentőautóval szállítanák át a hároméves gyermeket Bajára.
További Belföld híreink
Kiemelik, a lehetőséget a gyermek családja nem vette igénybe, azonban a gyermeket a vizsgálatot követő két órán belül a Bajai Szent Rókus Kórházba szállította. Hangsúlyozták azt is, hogy a kórházi ellátásakor a gyermek minden szükséges ellátást megkapott, a gondos és szakszerű kezelés ellenére 23 órával kórházi felvételét követően meghalt. Az Országos Kórházi Főigazgatóság részvétét kifejezve a gyászoló családnak.
A Baon is ír, hogy a kalocsai óvoda dolgozói gyászolnak, erről ide kattintva többet olvashat. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt a kisfiú tragikus haláláról, az előzményekről itt tájékozódhat bővebben.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ne dobd el az aprót! Ez az 50 Ft-os érme aranyat érhet!

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Véget ért a baloldal nagy kísérlete: ez vár egész Magyarországra, ha véletlenül Magyar Péter lesz a miniszterelnök

Válságos állapotban a népszerű magyar zenész: „Borzalmasak az értékeim!”

Ukrajna nem fizet

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Itt a bejelentés Trump és Putyin találkozójáról

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.