A parlament üléstermében válaszolt Latorcai Csaba Móring József Attila kérdésére, azonban a közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes válaszát a DK egyik képviselője megzavarta. Az esetről Latorcai Csaba a közösségi oldalán osztott meg egy videót.
– Örömömre szolgál, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években – kezdte válaszát Latorcai Csaba Somogy vármegye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselőjének. Móring József Attila korábban írásban azt kérdezte a miniszterhelyettestől: milyen további lépéseket tesz a kormány a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében?
Ezután a miniszterhelyettes válaszát Barkóczi Balázs, a DK képviselője zavarta meg.
Sajnálatos, hogy a DK képviselői számára ezek nevetséges projektek, de szeretném jelezni, hogy az ott élők megélhetése múlik ezen
– reagált Latorcai Csaba. Hozzátette: „tudjuk, hogy a DK utálja a vidéki embereket, de türtőztessék magukat.”
– Lengyeltótiban az EFOP-nak köszönhetően 80 millió forintból a fiatalok helyben maradását bérlakások kialakításával és felszerelésével kívántuk vonzóbbá tenni – folytatta a válaszadást a miniszterhelyettes. Hozzátette: ez a DK szerint nevetséges.
Azt is elmondta Latorcai Csaba, hogy a Top Plusz keretén belül több mint 13 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződéseket, amelyekből a legjelentősebbek a települések élhetőségét növelő projektek. Balatonlellén szintén a Top Plusz keretein belül 811 millió forintból valósul meg a csapadékvíz-elvezetés és zöld területek újulnak meg.
A kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését, de ez a DK szerint nevetséges
– jelentette ki a miniszterhelyettes. Hozzátette: a kormány számára a vidék érték, a DK számára nevetséges.