Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy részeg férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető a buszon szidta az utasokat, majd az őt leszállítani akaró buszsofőrt szájba rúgta és torka elvágásával fenyegette.
El akarták vágni a buszsofőr torkát Miskolcon, végül inkább szájba rúgták
Az utasok sem úszták meg.

A férfi tavaly november elsején, délután, Miskolcon egy menetrend szerinti helyi járatú autóbuszon utazott. A mellette utazót szidalmazta, ezt az autóbusz vezetője meghallotta és a következő megállónál leszállásra szólította fel. A vádlott nem volt hajlandó elhagyni a járművet, trágár módon szidta a buszsofőrt, aki megpróbálta felállítani, de a vádlott túl részeg volt, a padlóra esett. A sofőr és egy utas közös erővel akarták felállítani a földről, amikor a vádlott hirtelen mozdulattal az éppen lefelé hajló sofőrt a térdével szájba rúgta. Azzal fenyegette meg, ha kijózanodik, megtalálja és elvágja a torkát, közben a sértett nyakához nyúlt, az ujjaival a torkánál vágó mozdulatot imitált.
A közfeladatot ellátó személynek minősülő sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írja az ügyészség.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kövér László: Ha háborúba rángatnak minket Oroszország ellen, mindent elveszíthetünk
Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

Új gazdasági tér nyílhat meg, Orbán Viktor felvázolta, mi lesz a teendő
A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Nemet mond a Tisza Pártra Fejér vármegye
A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

Orbán Viktor beszédének három alappillére világos üzenet a 2026-os választás tétjéről
A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kövér László: Ha háborúba rángatnak minket Oroszország ellen, mindent elveszíthetünk
Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

Új gazdasági tér nyílhat meg, Orbán Viktor felvázolta, mi lesz a teendő
A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Nemet mond a Tisza Pártra Fejér vármegye
A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

Orbán Viktor beszédének három alappillére világos üzenet a 2026-os választás tétjéről
A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!