A jelenleg is a rácsok mögött ülő Kiss László vezette Óbuda farmberuházást tervez megvalósítani Csúcshegyen, miközben a helyiek az ivóvíz miatt aggódnak – írta a Metropol.
A helyiek felháborodásának okait felidézve a lap közölte, hogy az egyébként korrupciós ügyeiről elhíresült baloldali vezetés alapvető problémákat hagy figyelmen kívül, ilyen a térség ivóvíz-ellátásának kérdése is, miközben farmprojektre valahogy mégis lenne forrásuk.
Azért tiltakozik itt mindenki, mert itt valamit készítenek, aminek semmi köze nincs a hegyhez
– mondta el az ügy kapcsán a Metropolnak nyilatkozó Hámori Endre, a Csúcshegyi Egyesület elnöke.
Az egyesületi elnök úgy folytatta, gyalázat, ahogy a tervet módosították. – Csúcshegy eddig egységes terület volt és egységes építési szabályok vonatkoztak rá. Ebből a hátrányos építési szabályozási rendszerből azt az egy területet kiemelte az önkormányzat, és oda saját magának az önkormányzat kedvezőbb feltételeket szabott meg az Óbudai Építési Szabályzatban – ismertette.
Hámori Endre kiemelte:
Ez az öncélú intézkedés annyira felháborította a helyieket, hogy mindenki egységesen tiltakozik a készülő farm ellen
– magyarázta.
Annak fényében még inkább felháborítóvá válik a helyzet, ha belegondolunk, hogy városrészben nincs ivóvíz, elmaradott a közúthálózat, ugyanakkor a DK-s vezetés inkább látszatprojektbe kezd.
A Metropol részletes beszámolója ide kattintva elérhető.