Újabb brüsszeli pénzeket találtak a 444 mögött – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport. Jelezték: nemrég a portálon megjelent egy írás, amely ezzel a provokatív felütéssel indít: „Akármi is lesz ennek a háborúnak a vége, Ukrajna már megdicsőült, Magyarország pedig megszégyenült”.
A szerző lényegében hosszú oldalakon keresztül szidja Magyarországot, és dicséri Ukrajnát
– foglalták össze a cikk tartalmát. Hozzátették: itt nem is a cikk tartalma a fontos, hanem az, hogy ki rendelte meg ezt az írást, vagy ki fizette.
A 444-en látszik is, hogy valamilyen nemzetközi együttműködés keretein belül szidják Magyarországot, és a cikk alján jelzik is, hogy: „Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése […] A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához” – jelezték.
Első ránézésre a TEFI egy új „független baloldali” médiatámogatási projektnek tűnhet, bár a 444 leírásából nem az derül ki, hogy a TEFI fizet a portálnak,
azonban kicsit utánajárva a TEFI-nek kiderül, hogy az Európai Bizottság pénzeli ezen a szervezeten keresztül a 444-et
– hívták fel a figyelmet. Hozzátették: egy brüsszeli dokumentumban például azt írják, hogy a 2023. szeptember elsején induló projekt részeként az Európai Bizottság 316 660 eurót adott a 444-nek, ami forintra átszámolva nagyjából 127 millió forint.
Mi ez a brüsszeli kifizetőhely?
The Eastern Frontier Initiative, vagy magyarul a Keleti Határ Kezdeményezés az Európai Unióban olyan médiumokat tömörít, mint a lengyel Gazeta Wyborcza, a szlovák SME, a magyar 444 és a román PressOne – ismertették. Majd rámutattak:
az Európai Bizottság saját honlapján írja a projekt kapcsán, hogy ezekkel a hírportálokkal együttműködik egy holland lap, amely vezető szerepet tölt be az innovatív OSINT (nyílt forrású hírszerzési) technikák alkalmazásában a biztonságpolitikai fókuszú közszolgálati újságírás területén.
Ez jelentheti azt, hogy a kelet európai partnereknek a holland lap megtanítja a nyílt forrású hírszerzést alkalmazni – tették hozzá.