A mai nappal egy újabb lehetőséget kap az Európai Bizottság, hogy valami jót tegyen az Európában elő nemzeti közösségeknek – közölte Szili Katalin. A miniszterelnöki főtanácsadó ismertette: ma a Székely Nemzeti Tanács benyújtotta a nemzeti régiók polgári kezdeményezést az Európai Bizottságnak.
– Ezzel a 2012-ben elindult folyamat a harmadik fázisába érkezett, hiszen a polgári kezdeményezés aláírásának gyűjtését az Európai Bizottság először elutasította, majd a bíróság hagyta jóvá – emlékeztetett Szili Katalin.
– Az aláírásgyűjtés sikeresen lezárult azzal, hogy közel 1,2 millió érvényes aláírás összegyűjtöttek össze, összesen hét országból
– hangsúlyozta a főtanácsadó. Majd jelezte: „A mai nappal elindult az a folyamat, ami reményeink szerint meghallgatásra talál az Európai Unió intézményrendszerében.”
Ezzel egyrészről elismernék a nemzeti régiókat mint különleges és támogatandó területek, másrészről a maguk speciális helyzetével az identitás megőrzésének erős bástyáivá válnának, valóban megőrizve az oly sokat hivatkozott európai sokszínűséget.
– jelentette ki Szili Katalin.