A Medián múlt heti közvélemény-kutatása kapcsán – ami azt mutatta, hogy Magyar Péter a legnépszerűbb minden szempontból – Deák Dániel elmondta: a felmérés célja nem is a Fidesz támadása volt, hanem az, hogy a Tiszán kívüli ellenzéket tegye értelmetlenné, azt üzenve, hogy nem érdemes rájuk szavazni. Jól jelzi, hogy ezek a kutatások Magyar Péter megrendelésére készülnek, hogy a Tisza Párt vezetője már egy nappal a Medián számainak publikálása előtt nyilvános fórumokon hivatkozott a még meg sem jelent kutatási adatokra.
A Fidesz kapcsán az elemző elmondta, hogy
az újpesti időközi választáson a kormánypártok jobb eredményt értek el, mint a 2024-es EP-választáson, ami párhuzamba állítható a januári dombóvári időközivel, amelyen soha nem látott mértékben taroltak.
Idézte továbbá a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatását, amely cáfolta a Medián állításait, és világossá tette, hogy továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus. A magyar választók 46 százaléka őt látná szívesen a miniszterelnöki székben, míg Magyar Péter esetében ez az arány csupán 28 százalék. Ez azt jelzi, hogy minden adott a Fidesz 2026-os győzelméhez, ha az elkövetkezendő egy évben jó kampányt dolgoznak ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!