Ítéletet hirdettek a Győri Törvényszéken B. Katalin, a 13 éves diák ügyében, aki majdnem egy éve, április 29-én szúrt bele egy harminc centiméteres konyhakést egy diáktársa hátába – írta meg a Kisalföld.
Megbánta a tettét a bőnyi iskolában késelő diáklány, de állítólag már a nevelőotthonban is volt egy komolyabb konfliktusa
Nem is akármilyen.

A lányt négy év javítóintézeti nevelésre ítélték, azonban hozzáfűzték, ez akár egy év után is véget érhet, ha úgy látják, hogy elégséges volt, és B. Katalin tanult a hibájából. Hozzáfűzték ugyanakkor, hogy a lassan elmúlt egy év alatt is komoly pozitív változást látnak nála, és Katalin azt állítja, megbánta, amit tett, azonban ezt valamennyire árnyalja a portál értesülése, amely szerint tavaly decemberben komoly összetűzésbe keveredett B. Katalin a nevelőintézetben, olyannyira, hogy ez tettlegességig fajult. Bővebben az esetről ide kattintva, a Kisalföld portálján olvashat hosszabban.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem az ország tartja el a falvakat, hanem a magyar falvak tartják meg az országot
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.

Hű társak a szolgálatban – a Magyar Honvédség így tisztelgett az állatok világnapján
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.

Ha hétfőn nem megy dolgozni a kollégája, lehet, hogy ez az oka: elvitték az ötös lottó főnyereményét
Egyedül vitte el a busás nyereményt.

Kábítószer befőttesüvegben, fóliában: újabb dílereket fogott el a rendőrség
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk