„Azt azért nem gondoltam volna, hogy már a Tisza Párt vezetői is egyetértenek velem” – írta közösségi oldalán Menczer Tamás, aki egyben véleményét is megosztotta a Tisza Párt legújabb botrányáról, vagyis Farkas Dezső és számos Tisza-sziget kiválásáról.
„Amikor én Pécsen találkoztam kiváló barátommal, a Kicsivel, Brüsszel Péterrel, és szándékomban áll még a hátralévő időszakban is találkozni vele, akkor megkérdezték tőlem, hogy miért van erre szükség. Az volt a válaszom, hogy azért, mert egy hazug, erőszakos, nárcisztikus embert, aki egyébként a családját és a hazáját is elárulja, és az én közösségemet támadja, egy ilyen embert meg kell állítani” – idézte fel a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, aki szerint az idő is őt igazolja.
„Én azt látom, hogy ahogy telik az idő, egyre többen látják, hogy nekem igazam volt és igazam van ebben. Azt pedig örömmel konstatálom, hogy már a Tisza Pártban is egyetértenek velem, hogy egy ilyen emberrel nem szabad közösséget vállalni” – húzta alá.