Valószínűleg a temetőből kerülhetett elő az a koponyadarab, amelyet Nagyéren, a Petőfi Sándor utcában fedeztek fel egy évtizedek alatt felhalmozott szemétkupac alatt – írja a Délmagyar.
A helyiek szinte biztosak benne, hogy nem egy bűncselekmény áldozatának maradványairól van szó.
A koponya a temetőtől mindössze húsz méterre lévő ingatlan kertjében bukkant fel,
miután a környezetvédelmi hatóság vizsgálatot végzett a területen. A hatóság felszólította az ingatlan tulajdonosát a hulladék eltakarítására, ekkor került elő a maradvány. A helyiek szerint könnyen elképzelhető, hogy egy régi sírból forgatták ki, majd állatok vagy emberek mozdították el évtizedekkel ezelőtt.
Egy helybéli férfi a lapnak azt mondta:
Lehet, hogy régi sírból forgatták ki, aztán kutyák, gyerekek vagy egy kíváncsi felnőtt elvitte, majd eldobta valamikor.
Egy másik elmélet szerint a közeli Békéssámsonból származhat a koponya, amelyet valaki történelmi érdekességként vásárolt.
A településnek egykor volt egy régi temetője, amelyet mezőgazdasági területté alakítottak. A helyiek szerint a mélyszántás során kerülhetett felszínre a koponyadarab, vagy akár sírásás közben is előkerülhetett, mivel a hátsó része hiányzik.
A rendőrség a helyszínen egész nap vizsgálódott és fényképezett, de a helyiek szerint nincs ok feltételezni, hogy bűncselekmény történt.