Holtan találtak egy tízéves gyermeket a Berekfürdőhöz közel, egy tanyán – számolt be korábban a tragédiáról a Magyar Nemzet. Úgy tudni, a gyermek holtestét az édesapa találta meg, aki a szomszédoktól kért segítséget. Most elárulták, mit gyanítanak a berekfürdői gyermekgyilkosságról a helyiek.
Súlyos gyanú: megszólaltak a szomszédok a berekfürdői gyermekgyilkosságról
Rejtélyes férfit láttak a tragédia helyszínén, az édesanya kórházban van.

A tízéves Livinnel az édesanyja, a 37 éves Damaris végzett, aki brutálisan agyonverte, majd a tyúkólba rejtette a kisfiú holttestét – írja a BorsOnline. A gyermekre az apja, Ingó talált rá, aki egy környéken élőtől kért segítséget. Attila azt mondta, vasárnap reggel fél hétkor sírva közölte vele a gyermek édesapja, hogy Livin nem él és kérte, hívjon mentőt. A kisfiú édesanyját még előző este fél tízkor elvitte a mentő, miután felvágta az ereit. Beszélt arról is, szerinte a nő agyonverte a saját fiát.
Ki akart szökni a kisfiú, az udvar felé szaladt, ám az anyja utolérte és agyonverte. A testét elrejtette a tyúkólban. Ezek után vágta fel az anya az ereit
– fogalmazott. A portál információi szerint az édesanya jelenleg a debreceni pszichiátrián van. Közben a Szoljon újabb gyanús körülményről értesült. Azt írják, a tragédia helyszínén egy rejtélyes férfit is láttak.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óceán mélyén rejtőző időzített nukleáris pokolgépek, amikről semmit sem tudunk
A hidegháború évtizedeiben számos tömegpusztító fegyvernek veszett nyoma, és még ma sem tudni, hogy mi lehet velük.

Hamarosan kiderülhet, milyen élelmiszerek után járhat ÁFA-visszatérítés
Az Idősek Tanácsa a húsáruk és a fagyasztott termékek egy részét is felvenné a kedvezményezett élelmiszerek közé.

Húsz perc tragikomédia: pórul járt a szemérmetlen tolvaj + videó
De legalább vicces volt.

Lencsevégre kapták a tisztaságmániás denevért + videó
Nem zavartatta magát az őt figyelő emberektől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vadászgépet vásároltak a szerbek Magyarországtól

Nagy Attila Tibor zúzós posztban lökte tovább a lejtőn Magyar Pétert és a Tisza Pártot

„Egy gyerekorvos mit szólna ehhez?” – Össztűz zúdult a várandós Vajna Tímeára, emiatt estek neki

„Éles helyzetben is szagolt már puskaport” – nem akárkit jelentett be új pozíciójában Orbán Viktor

Most érkezett: autóbalesetben hunyt el a népszerű énekesnő

Kenderesi Tamás: Tönkretették az életem, megfizetnek mindenért

Cseh Katalinék uniós botránya: meggyanúsították az ügy felbujtóját

Újabb Szoboszlai-varázslat; nem borult a papírforma a kupában

Bodrogi Gyula pimasz vicce megakasztotta az előadást, Esztergályos Cecília nem bírta tovább

Autó hajtott a tömegbe a németországi Mannheimben

Drámai videó, ahogy a mentők egy ember életéért küzdenek, miután egy autó a tömegbe hajtott Mannheimben

Trump felállította a fontossági sorrendet, nem Putyin az első
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Óceán mélyén rejtőző időzített nukleáris pokolgépek, amikről semmit sem tudunk
A hidegháború évtizedeiben számos tömegpusztító fegyvernek veszett nyoma, és még ma sem tudni, hogy mi lehet velük.

Hamarosan kiderülhet, milyen élelmiszerek után járhat ÁFA-visszatérítés
Az Idősek Tanácsa a húsáruk és a fagyasztott termékek egy részét is felvenné a kedvezményezett élelmiszerek közé.

Húsz perc tragikomédia: pórul járt a szemérmetlen tolvaj + videó
De legalább vicces volt.

Lencsevégre kapták a tisztaságmániás denevért + videó
Nem zavartatta magát az őt figyelő emberektől.