– A microbacterium tuberculosis nevű kórokozó, ami a tbc-t okozza, folyamatosan jelen van Magyarországon is. Átmenetileg mindannyian fertőződünk, de mivel védettek vagyunk, immunizáltak vagyunk, ezért ránk ez normális esetben nem jelent veszélyt – mutatott rá lapunknak adott interjújában Rusvai Miklós virológus.
Mint arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett: tíz százalékkal nőtt a gyermekek körében a tbc-fertőzések száma 2023-ban az európai régióban, ami azonnali közegészségügyi intézkedéseket tesz szükségessé. A jelentés szerint 2023-ban több mint 172 ezer ember fertőződött meg tuberkulózissal az európai régióban. A gyermekek körében növekedett a fertőzések száma: 2023-ban az európai régióban körülbelül 7500 15 év alatti gyermek kapta el a tuberkulózist, ami az előző évhez képest 9,6 százalékos növekedést jelent.
Az egészségügyi tisztségviselők arra figyelmeztetnek, globális összefogás hiányában a tbc világszerte újjáéledhet.
Rusvai Miklós felhívta lapunk figyelmét arra, hogy a posztszovjet térségben viszont minden kisgyermeknek a legelső védőoltása a tbc elleni védőoltás, amit születés után harminc napon belül kötelezően meg kell kapnia. Nem így van ez a nyugat-európai országokban. – Ha például valaki Magyarországra jön egy olyan országból, ahol nincs ilyen kötelező védőoltás, az veszélyben van, mert nincs immunizálva. Ők ebben az elvileg fertőzött környezetben megbetegedhetnek – mondta, majd kiemelte:
azonban az a helyi lakos, akinek nem működik a megfelelően az immunrendszere, hiába kapta meg az oltást, ismét elkaphatja a betegséget.
Veszélyt jelenthet az ukránok oltatlansága
A virológus a téma kapcsán kitért Ukrajna helyzetére is. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a háborús helyzet megnehezítette északkeleti szomszédunk higiéniai, oltottsági helyzetét is, amely miatt számos egészségügyi kockázattal járna, ha csatlakoznának az Európai Unióhoz. Például információink szerint az ukrán gyerekek jellemzően még a háború előtt sem kapták meg rendszeresen a kötelező védőoltásokat, oltási könyveik is nehezen áttekinthetők, ráadásul vannak olyan területek az országukban, ahol a kolera sem tűnt még el teljesen.
Rusvai Miklós megjegyezte: elvileg Ukrajnában is kötelező a tbc elleni védőoltás, de ha valaki nem kapta meg, és elindul Nyugat-Európában, az veszélyben lehet. Szerinte ráadásul ha az illető megbetegszik, feldúsulhat benne a kórokozó, és továbbadhatja olyannak is, aki gyengébb védelemmel rendelkezik.
– Hiába lett beoltva egy hajléktalan például harminc évvel ezelőtt, a már legyengült immunrendszere ettől a megnövekedett mennyiségű kórokozótól megbetegedhet, és egymás között is tovább adhatják ezt a fertőzést
– magyarázta.
Felhívta a figyelmet azonban arra is, a tbc elleni védőoltás beadható már bármikor. – Ha az illető nem tudja bizonyítani, hogy ő megkapta már ezt az oltást, akkor kötelezhetik, hogy oltassa be magát. De mivel Nyugat-Európában nem kötelező, ezért határátlépésnél nem követelik meg tőle a védettséget, és csak akkor fogják beoltani, ha kéri – fejtette ki Rusvai Miklós.