Immár második alkalommal szerveztek békés tüntetést civilek a Somfalva (Schattendorf) és Ágfalva közötti határ magyar oldalán – számolt be róla a Kisalföld.
Mint korábban megírtuk, az elmúlt években a magyar Ágfalva és az osztrák Somfalva közötti határátkelő az ingázók fontos útvonalává vált. Csakhogy a megnövekedett forgalom miatt több lett a baleset is, ezért az osztrák település polgármestere 2023-ban korlátozást vezetett be.
Az év júliusától már csaknem 160 eurós (hatvanezer forint) díjat kellett fizetniük, akik Ausztriába akartak menni a Somfalva (Schatterndorf) és Ágfalva közötti határátkelőn.
A díj két évre szól és nagy része levásárolható az ottani boltokban, de az ingázók így is méltánytalannak tartják.
A Magyar Nemzet azt is megírta, hogy Somfalván automata pollereket, azaz süllyedő oszlopokat helyeztek el, amelyek megakadályozzák, hogy az autók engedély, azaz matrica nélkül átlépjék a határt. Ha a rendszer észleli a matricát a járművön, az oszlopok leereszkednek, és az autó átlépheti a határt.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2023 július elején arra kérte az osztrák európai integrációs minisztert, aki az európai forrásokat is felügyeli, hogy „legyen kedves, és tegyen lépéseket, hogy Burgenland tartomány vagy a helyi önkormányzat ne hozzon olyan lépéseket, amelyek a közös európai megállapodásokkal ellentétesek”.
A tüntetők reménykednek
A demonstrálók remélik, hogy a burgenlandi tartományi bíróság is észreveszi a helyzet igazságtalanságát, és mihamarabb döntést hoz a határzár megszüntetéséről, amely nem csupán a helyiek és az ingázók számára okoz kellemetlenséget, hanem gazdaságilag is érzékenyen érinti a környéket.
Az ügy jelenleg az ausztriai legfelsőbb bíróság előtt van,
onnan várunk határozatot, miután a tartományi közigazgatási bíróság továbbította, hiszen EU-jogba ütköző problémákat vélt felfedezni. Demonstrációnkkal egyfajta emlékeztető oltást adunk a környék lakosságának, hogy már két éve itt vannak a forgalomkorlátozó oszlopok (pollerek) és azóta csak biciklisek és gyalogosok haladhatnak át a határon.

Azoknak, akiknek rokonai élnek a településen vagy erre járnak dolgozni, csak jelentős kitérővel sikerül megoldaniuk az utazást, hiszen a korábbi döntés miatt az Ausztriába ingázó magyar munkavállalóknak közel 30 kilométeres kerülőt kell tenniük, ami időben és pénzben is komoly veszteséget jelent” – osztotta meg Tauber Ferenc, a demonstráció egyik szervezője.
A helyiek körében az is felháborodást keltett, hogy egyesek 160 euró befizetésével egyfajta bónuszt kaphattak, amelyet levásárolhattak, de a határhasználat lehetőségét nem biztosították számukra.
A döntések folyamata is kérdőjeleket vetett fel, mivel sokan érzik igazságtalannak az engedélyek elbírálását.
Bár a demonstráció főként a 2022-es határzár elleni tiltakozásról szól, a probléma gyökerei mélyebbre nyúlnak.
Már 2015-ben is történtek időszakos lezárások, amelyeket az önkormányzat az ingázó forgalom csökkentése érdekében vezetett be. Akkoriban a hajnali és délutáni csúcsforgalom idejére zárták le az átkelőt, ami már akkor is heves ellenállást váltott ki. A demonstrálók abban bíznak, hogy a tiltakozásuk hozzájárulhat a helyzet megoldásához, és a közeljövőben olyan döntés születik, amely véglegesen felszámolja a határon átnyúló akadályokat.
A kérdés most már az osztrák legfelsőbb bíróság kezében van, amelynek döntése meghatározó lehet a határon át ingázók jövője szempontjából.
Nem csak Somfalvánál szórakoznak a magyar ingázókkal
A Kelénpatakra (Klingenbach) vezető lehajtót a Sopron-Kelénpatak határátkelőtől pár kilométerre betontorlasz zárja le osztrák oldalon, ez pedig rengeteg magyar ingázó életét keseríti meg. Ahogy az eseményekről a Magyar Nemzet korábban beszámolt, az önkormányzat a település lakói nyugalmának védelmezésével indokolta a döntést.
Az útvonalról köztudott, hogy magyar közlekedők tömkelege keresett erre kerülőutat számottevő torlódás esetén.
Kelénpatakon a döntést még a nyár folyamán hozták meg, a tartománytól megkapott engedély birtokában pedig pár nappal ezelőtt telepítették a betonrámpákat a lehajtóra.