Emberrablás bűntette miatt emelt vádat négy férfival szemben a Nógrád Vármegyei Főügyészség, akik a tari vasútállomáson kocsiba tuszkoltak és elraboltak egy férfit, mert egy ellopott láncfűrészt kértek rajta számon.

A vád szerint a rokoni kapcsolatban lévő négy férfi tudta, hogy áldozatuk vonattal érkezik, ezért 2023. június 25-én, este tizenegy órakor a tari vasútállomáson várták. Az elkövetők számonkérték, hogy korábban elvitte egyikük láncfűrészét. Mivel a láncfűrész hollétére nem kaptak kielégítő választ, az egyik férfi az áldozatot többször megütötte, majd gépkocsiba tuszkolták, és azt követelték, hogy mutassa meg, hol van az eszköz.
A megfélemlített férfi ezek után elmondta nekik, hogy kinek adta a fűrészt, ezért Bátonyterenyébe mentek, ahol megtalálták a láncfűrészt, és a sértettől tizenhatezer forint megfizetését követelték, végül Taron elengedték.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a négy férfival szemben emberrablás bűntette miatt emelt vádat, mert a sértettet erőszakkal és fenyegetéssel megfosztották személyi szabadságától, és a szabadon bocsátását követelés teljesítésétől tették függővé.
Arra az esetre, ha a láncfűrészt követelő, a sértettel erőszakoskodó férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését a vád szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás kiszabására, társaival szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint mindannyiukkal szemben a félmillió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére tett indítványt. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.