Lázár János beszélt arról is, hogy a kormány számára fontos a vidék, és bár léptek előre, Békés vármegye továbbra is az egyik legelmaradottabb vármegye, itt tehát van még kötelezettsége a kormánynak.
Szólt arról is, hogy amíg Budapest az európai uniós átlagos fejlettségi szint felett van 67 százalékkal, addig Békés vármegye elmarad attól 40 százalékkal, ez megmutatkozik a fizetésekben is.
Lázár János: Minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb nekünk, magyaroknak
Elmondta, hogy elindult a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás arról, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen-e vagy sem. Úgy véli, hogy minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb Magyarországnak; és ha Ukrajna zöld utat kap, akkor elveszi Magyarországtól a következő éveket. Brüsszel francia és német érdekek miatt szeretné, hogy Ukrajna az EU tagja legyen, és szövetkeztek a Tisza Párttal, hogy Magyarországon is Ukrajna-párti kormány legyen. Kiemelte, hogy a Tisza Pártnál elszólták magukat, azon dolgoznak, hogy ne jusson forrás a magyaroknak, amit hazaárulásnak nevezett.
Hangsúlyozta, hogy Brüsszelben minden magyar európai parlamenti képviselőnek a magyar érdekekért kell dolgoznia, ezzel szemben a Tisza Párt emberei Brüsszel érdekeit nézik.
Meg kell védenünk a gyermekeinket, meg kell őriznünk a vidék erejét
Hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a normalitást, a jólétért kell tenni, és több pontot említett.
A gyermekeket meg kell védeni, ezért módosították a vonatkozó jogszabályt. Kiemelte, hogy a pedofíliát tűzzel-vassal irtani kell, és azt mondta, a szerelem szabad, a pride felvonulás viszont tilos.
- A gyermekek veszélynek vannak kitéve a drogok miatt, főleg a legszegényebb térségekben a legkiszolgáltatottabb rétegek körében, a szerek kevesebbe kerülnek, mint a kocsmázás. Ezért kell megakadályozni, hogy a drogok eljussanak a fiatalokhoz, a dílereket rács mögé kell küldeni.
Mindenkinek garantálni kell a boldogulás lehetőségét, a vidékiek nemcsak maradni akarnak, hanem jól is élni vidéken. Meg kell őrizni a vidék erejét. Autópályákat építenek – a következő tíz évre 2000 kilométert ígért –, hogy 30 percen belül mindenki eljuthasson az autópályáig.
- Meg kell őrizni az önrendelkezés jogát, hogy a magyarokról nem hozzanak döntést a magyarok megkérdezése nélkül. A külföldi érdekeket pedig ki kell szorítani az országból. Fontosnak nevezte, hogy az erőforrások ugyancsak Magyarországon legyenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!