Megalakult a Duna Párt – Szabó Bálint rendkívüli bejelentést tett

A Duna Párt elnevezése vélhetően utal Szabó látványos Duna-ugrásaira is, amelyek révén országos ismertségre tett szert.

2025. 04. 11. 11:32
Duna Párt - Szabó Bálint
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő, önmeghatározása szerint „jogász, úszó, futó, trombitás és rendőrmágnes”, rendkívüli hírt közölt a közösségi médiában: bejelentette a Duna Párt megalakulását.

Szabó Bálint, aki az utóbbi időben több figyelemfelkeltő akció miatt is a címlapokra és a hazai hírportálok galériájának élére került, már többször belengette a „korszakzárás 2025” és „valódi rendszerváltás” jelszavakkal, hogy valamiféle változást szeretne. 

Eddig új politikai formációról még nem ejtett szót, ám titokzatos jelek utaltak a Duna Párt lehetséges megalapítására.

Április elsején a pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása elleni tüntetésen a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Dunába ugrott, majd onnan trombitált, amiért tiltott fürdőzés miatt indult ellene szabálysértési eljárás.

A Duna Párt elnevezése vélhetően utal Szabó látványos Duna-ugrásaira is, amelyek révén országos ismertségre tett szert, bár politikai támogatottsága továbbra is kérdéses.

Érdekes összefüggés, hogy Szabó Bálint szegediként alapította meg Duna Pártot, míg Magyar Péter budaiként vette át a Tisza Párt vezetését.

Borítókép: Szabó Bálint magánszáma (Fotó: Képernyőkép)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.