Világos, hogy a Tisza Párt támogatja Ukrajna uniós tagságát, ezt vasárnap hivatalosan is bejelentették – közölte a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója fővárosi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a Tisza Párt Manfred Weber és Ursula von der Leyen utasítására tesz így.
Menczer Tamás emlékeztetett: Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy gyorsított pályán akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba, és a Tisza Párt ezt segíti. A Tisza Párt vasárnapi rendezvényén hivatalosan is bejelentették, hogy támogatják Ukrajna uniós tagságát – emlékeztetett. Hangsúlyozta azonban, hogy Ukrajna uniós tagsága számos és óriási veszéllyel jár, mert tönkretenné Magyarországot, a magyar gazdaságot.
– Mi azonban azt gondoljuk és azt képviseljük, hogy ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek, ezért indítjuk el a Voks 2025-öt – szólt a kormány által kezdeményezett véleménynyilvánító szavazásról, mindenkit arra kérve, hogy vegyen részt rajta,
és döntsünk mi Ukrajna uniós tagságáról.
Beszélt arról is, hogy vasárnap igazán láthatóvá vált: létezik egy paktum a Tisza Párt és Brüsszel között. Ez a paktum arról szól, hogy Brüsszel egy ukránbarát bábkormányt akar Magyarországon hatalomra segíteni, és ez a Tisza Párt, amely ezért cserébe támogatja Ukrajna uniós tagságát.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Tisza Párt vasárnap zárult aláírásgyűjtésének az Ukrajna uniós tagságáról szóló kérdés volt a lényege. Az egész aláírásgyűjtést azért rendezték, hogy egy brüsszeli megrendelést teljesítsenek és hogy igazolják: a magyarok támogatják Ukrajna uniós tagságát – összegzett.