Újabb kommunikációs bakival hívta fel magára a figyelmet Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője pénteken Facebook-oldalán próbált nagyot mondani, de csúnyán mellélőtt. Azt állította: „Orbán Viktor olyan, mint egy bolti tolvaj, aki a becsületes vásárlót kezdi el vádolni, hátha megússza a lopást”, majd azzal próbálta alátámasztani vádjait, hogy szerinte a miniszterelnök 2006-ban az uniós források felfüggesztését követelte hazánkkal szemben.
„Az öngól is gól, Miniszterelnök elvtárs!” – kommentálta saját bejegyzését Magyar. A Mandiner megjegyzi: ez az „öngól” valóban gól lett – a kormányoldalnak, hiszen hamar kiderült, hogy Magyar ismét valótlanságot állított – írja a Mandiner.
Gyorsan törölte, majd újrafogalmazta
Miután a nyilvánvaló csúsztatásra többen is felhívták a figyelmet, Magyar Péter módosította a bejegyzést, és új képpel töltötte fel. Az új verzióban már azt írja: „Orbán 2006-ban követelte az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetésének leállítását.” Csakhogy ez sem igaz – hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Deák szerint az egész történet egy régi baloldali álhír újramelegítése: „Ezt a valótlanságot még Gyurcsány Ferenc terjesztette 2006-ban, de már akkor sem volt igaz” – fogalmazott. Az elemző a miniszterelnök akkori európai parlamenti felszólalásából is idézett, amelyben Orbán Viktor a kommunizmus örökségéről, a posztkommunista kormányok hazugságairól és az unió felelősségéről beszélt – de szó sem esett uniós források megvonásának követeléséről.

„Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak” – állt a beszédben. Deák szerint ez messze van attól, amit Magyar Péter sugall.
Kollár Kinga: újabb „őszödi beszéd”?
Az ügy különösen érzékeny annak fényében, hogy Kollár Kinga, a Tisza EP-képviselője néhány napja Brüsszelben nyíltan kijelentette: „Nagyon hatékony a kondicionalitási mechanizmus, hatékonyan befolyásolja a magyar emberek mindennapi életét.” A politikus örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar emberek romló életminősége erősíti az ellenzéket, és emiatt „pozitív” a 2026-os választásokkal kapcsolatban.