– Megígértük, megcsináltuk: több kormányzati támogatás jut a fővárosi állatvédelemmel foglalkozó szervezeteknek is – jelentette be közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője felidézte: hónapokkal ezelőtt kezdeményezték, hogy a főváros kétszázmilliós keretösszegben támogassa az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket, ám a baloldalon nem tartották fontosnak az állatok védelmét.
Karácsony Gergely és a tiszás többség nemmel szavazott azoknak a támogatására, akik időt és fáradtságot nem sajnálva gondoskodnak az elhagyott, kidobott vagy akár még meg is kínzott állatokról
– emlékeztetett a frakcióvezető.
– A kormány az elmúlt években több mint egymilliárd forinttal támogatta ezen szervezetek munkáját szerte az országban, Ovádi Péter kormánybiztos pedig segítségünkre volt abban, hogy Budapestre is jusson elég forrás: a kezdeti keretet kétszázmillió forinttal megemelve, ma
egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot jelentett be
– tájékoztatott a frakcióvezető, majd megköszönve az állatvédők eddig munkáját arról is biztosította őket, hogy a jövőben is számíthatnak a kormányra.