Derült, napos időre ébredünk szerdán, a HungaroMet tájékoztatása szerint egy széteső hidegfront alakítja majd az időjárásunkat: a délelőtt folyamán erőteljes felhőképződésre számíthatunk,
majd késő délutántól északnyugat felől elszórtan zápor, a délnyugati határ közelében néhol zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz.
A tájékoztatás szerint kiadós csapadék nem lesz, épp csak annyi, hogy a port felverje. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Megérkezik a nyár néhány napon belül
Csütörtökön a hidegfront hátoldalára kerülünk, ami erős széllel jár térségünkben, míg a csapadékhajlam folyamatosan csökken. A meterológusok közlése szerint a következő napokban felerősödnek az anticiklonhatások,
a hét vége felé pedig már száraz léghullámok érkeznek, a meteorológiai nyár beköszöntével a hőmérőn is megjelennek a harminc fok körüli és afeletti értékek.
Nem fog a fejünk fájni
Nem várható jelentős fronthatás szerdán, így a frontérzékenyek közérzete kedvezően alakulhat. A Köpönyeg.hu jelzése szerint ennek köszönhetően a legtöbb panasz enyhülhet vagy akár teljesen meg is szűnhet.