Nem a hatoslottó vasárnapi nyertese Tibor (Tibi), aki ezen a néven köszönte meg a játékosoknak egy, Oktogonon kifüggesztett molinón, hogy összetolták neki a nyereményre valót – tudta meg a 24.hu. Az eset előzményeiről korábban a Magyar Nemzet is beszámolt. Tibor (Tibi), akkor azt írta:
Köszönöm! Köszönöm az 1,2 milliárd forintos nyereményt. Köszönöm a játékosoknak, hogy összetolták a nyereményre valót. Köszönöm az új életet. Ígérem, hogy jól fogok a pénzzel bánni. Tibor (Tibi).
Kiderült, hogy gerillareklámról van szó, ugyanis a Vegas.hu sajtóközleménye szerint egy játékosuk mindössze 120 forintos téttel indulva jutott el a hárommillió eurós, azaz valamivel több mint 1,2 milliárd forintos Megajackpotig. A portál megkereste a vállalatot, azonban a válaszuk alapján sem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mi a helyzet. A Vegast üzemeltető LVC Diamond azt írja ugyanis, hogy közük van az épülethálóhoz, arra azonban nem kaptak pontos választ, hogy azt a cég rendelte-e meg. Úgy fogalmaztak:
További Belföld híreink
A napokban az Oktogonra kikerült plakát hatalmas figyelmet kapott, természetesen hozzánk is eljutott a hír
– majd részletezték, hogyan nyert ennyi pénzt Tibor (Tibi), emellett gratuláltak neki – írja a portál.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!