Egymást érték a balesetek hétfőn Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, de a legsúlyosabb közlekedési szerencsétlenség Tiszalök közelében történt – írja a Szon.
Egy mezőgazdasági jármű ütközött össze egy motorvonattal, és
a vonat mintegy hetven méteren át tolta maga előtt a traktort.
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott jármű a sínek túloldalán lévő TSZ-telepre tartott, ám nem ért célba.
A vonaton utazók nem sérültek meg, de a traktor vezetőjét,
egy 60 év körüli férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba mentőhelikopterrel.
A helyszínelés órákig tartott, a közlekedés váltakozó irányban haladhatott, a vasúti forgalmat pótlóbuszokkal biztosították.
A baleset helyszíne csupán néhány kilométerre fekszik attól a vasúti átjárótól, ahol márciusban halálos szerencsétlenség történt. Most is csak egy András-kereszt jelezte az átkelő veszélyességét, ahol a KRESZ szerint úgy kellene megállni, mintha stoptábla állna ott.
A lap fotókat is közölt a baleset helyszínéről, amelyeket ide kattintva nézhet meg.