– Jó hír: újabb Gyurcsány-ember a múlté, ezúttal a budapestieket „vágásra érett pulykának” nevező Walter Katalin dobta be a törülközőt! – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.
Mint arról lapunk már beszámolt, lemondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Lapunk információi szerint Walter Katalin a fővárosi cégvezetők kiválasztása körül kialakult huzavona és az elmúlt időszak botrányai miatt adta be a lemondását.
Walter Katalin 2021-től dolgozik a BKK vezérigazgatójaként, a címlapokra először tavaly januárban került, amikor a járatritkítással kapcsolatban egy háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott:
Az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele.
Ezután Walter Katalin egyszer beadta a felmondását, de Karácsony Gergely akkor nem fogadta el. Nagy port kavart az is, hogy idén az általa vezetett BKK rekordbírságot kapott szabálytalan közbeszerzések miatt.