Néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki hétfőn reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Bátyi Péter, a főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője elmondta: a férfi ellen különösen nagy értékre fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indítottak eljárást és indítványozták a letartóztatását.

Az arcát maszkkal eltakaró, kapucnit viselő rabló hétfőn reggel nem sokkal kilenc óra előtt lépett be a bankfiókba, és
egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetődzve a pénz átadására szólította fel a pénzintézet alkalmazottait.
A dolgozók viszont közölték, hogy nem férnek hozzá a széfhez. Közben riasztották a rendőrséget, így a rabló üres kézzel távozott, és a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült.
Később kiderült, hogy menekülés közben átöltözött. Ennek ellenére azonosították a 49 éves piliscsabai férfit. Ezután
értesítették a Terrorelhárítási Központot, mert azt gondolták, hogy a támadónál fegyver van.
Végül elfogták, és kiderült róla, hogy korábban okirathamisítás, csalás és sikkasztás miatt már volt büntetve. Kiderült az is, hogy a rablásnál használt pisztolyt saját maga eszkábálta, és nem éles lőfegyver.
A bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.