A hétvégén jelentősen megrongálták a Normafa Anna-rét sarkánál álló keresztjét – számolt be róla a Normafa Park közösségi oldala. A rongálás mértéke miatt a park munkatársai ideiglenesen eltávolították a keresztet, hogy restaurálhassák. A bejegyzésük szerint „nem azért tűnt el, mert ellopták! […] Kollégáink lecsiszolják a felső, összefestett felületet, aztán megfelelő kezelés és lakkozás után visszaállítják”.
A kereszt megrongálása a XII. kerületben történt, amelynek polgármestere 2024 óta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke – emlékeztet a Tűzfalcsoport, amely szerint a rongálás illeszkedik abba a folyamatba, amelyet korábban is kifogásoltak a Hegyvidék vezette önkormányzat működésével kapcsolatban.
Felidézték: a március 15-i nemzeti ünnepre olyan fellépőt hívott az önkormányzat, akinek dalszövegei a droghasználatot népszerűsítették és istenkáromlást tartalmaztak. A rendezvényen többek közt az alábbi sorok hangoztak el:
Isteni a dílered, tessék, egy kis okosság, estére beveszed, reggelre kimossák
vagy „a csajod Jézus előtt térdel”.
A dalokat Pion István, az Amoeba zenekar frontembere adta elő a XII. kerületi önkormányzati ünnepségen, amelyet az MKKP és a Momentum vezette testület szervezett. Az esemény után közfelháborodás alakult ki, több konzervatív szervezet is elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A Normafa Park jelezte:
a keresztet a lehető leghamarabb visszahelyezik eredeti helyére, miután befejezték a helyreállítási munkálatokat.
A rendőrség rongálás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indíthat, ha feljelentés érkezik az ügyben.