Felháborító videó kezdett el terjedni a Facebookon, amelyben az látható, hogy egy utas a szabályokra fittyet hányva cigarettázni kezdett egy budapesti villamoson. BKK-rendészek sehol nem voltak, a felháborodott utasok viszont jelezték az incidenst a villamosvezetőnek, aki kénytelen volt erélyesen saját maga letessékelni az illetőt.
Lenne dolga a BKK-rendészetnek
Ebből az incidensből is látszik, hiába fogadta el októberben a fővárosi közgyűlés a BKK-rendészetről szóló előterjesztést, a budapestiek ebből semmit sem éreznek. A villamosokon ugyanúgy maradtak a kéregetők, a drogtól kábult személyek és a hajléktalanok. Január óta mindössze három fővel emelték a rendészeti létszámot.
Még január közepén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében azt írta: „a BKK-rendészet 39 fővel látja el a feladatát a budapesti közösségi közlekedés járatain és megállóiban. A rendészek száma folyamatosan nő, a teljes létszámuk 75 fő lesz.”
Az eredeti javaslat 200 főről szólt, de még a 75 fős létszámot sem sikerült megugrania a fővárosnak.
Mindezeken felül ha az alacsony létszám nem lenne elég, a meglévő BKK-rendészek képzettsége is hagy kívánnivalót maga után. Emlékezetes, május végén a közösségi médiában egy olyan felvétel terjedt el, amely szerint egy női BKK-rendészt a Blaha Lujza téren a hajánál fogva rángatnak. A rendész férfi társa ezt látva pedig nem segített a kolléganőjének, nem „szedte le” a támadót róla, csak egyik lábáról a másikra állt.