A magyar vasút megbízható működéséhez a pályakarbantartásra is jobban kell ügyelni – jelentette ki Hegyi Zsolt a közösségi oldalán. A MÁV-csoport vezérigazgatója ezért ragaszkodik azokhoz a nagyívű karbantartási beavatkozásokhoz, mint a Keleti program vagy a most befejeződött öthetes rákosrendezői beruházás.

A karbantartás közlekedésszakmai célja az volt, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az itt közlekedő vonatok menetrendje és megelőzhetők legyen a műszaki meghibásodások jelentős része
– hangsúlyozta a vezérigazgató.
Sok minden megújult az elmúlt hetekben:
- több mint másfél kilométer vágányt építettek át,
- közel egy tucat váltót cseréltek,
- öt kilométer felsővezeték-hosszláncot újítottak meg,
- tizenhárom váltót kötöttek be a villamos központi állítási rendszerbe,
- egyidejűleg a Nyugati pályaudvar területén két váltó csatlakozó vágányszakaszainál helyreállították az ágyazatot,
- a munkálatokba számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti járművet vontak be, száznyolcvan szakember közreműködésével.
A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy hárommilliárd forintból valósult meg
– hangsúlyozta.
Az augusztus és szeptember végére ütemezett, éjszakánként zajló váltó- és vágány-utószabályozási munkálatok befejeztével – mintegy másfél kilométeren – immár nyolcvan km/órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok – ismertette a vezérigazgató. Majd rámutatott: a sebességkorlátozások, amelyek nap mint nap aprónak tűnő, mégis összeadódva érezhető késéseket okoztak, eltűnhetnek a mindennapokból. Bár a munka még nem ért véget, a változás már most is kézzelfogható: a megújult pályaszakaszon a vonatok közlekedése simább, az utazás egyenletesebb és kényelmesebb – tette hozzá.
A felújítások befejeztével az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok. A komplex pályafelújítás a szolgáltatások bővítését is lehetővé tette: július 28-tól immár ezeken a vonalakon is bővítik a hajnali és az éjszakai közlekedést, újabb „bulijáratokat” kínálnak a hétvégi esti, éjszakai programokon résztvevők hazajutásához – közölte a MÁV.