„A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt október 15-ig minden nyugdíjasnak kézbesítik. Fellépünk az indokolatlan áremelésekkel szemben!” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára már májusban bejelentette az intézkedést. Hangsúlyozta: az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.
Őszig kézbesítik a nyugdíjasoknak a több címletből álló, papíralapú utalványt. Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni
– tájékoztatott az államtitkár. Az utalványokat a nagyobb üzletláncokban, vidéki kisboltokban, piacokon és az őstermelőknél lehet majd beváltani. Már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezután elindulhat az utalványok gyártása.