– Míg Magyar Péter Brüsszel mellett köteleződött el a szombati beszédében, Orbán Viktor egy szuverén és nyugodt államférfiként jelent meg Tusnádfürdőn, aki a 2026-os parlamenti választáson győzelemre készül – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hétfői elemzésében.

Mint fogalmazott, a kormányfő érezhetően nem akart provokatív lenni, ugyanis a parlamenti választáshoz közeledve szélesíteni akarja a táborát. – Tehát nem akart olyan üzeneteket megfogalmazni, amit a politikai ellenfelei ki tudnának forgatni, fel tudnák használni vele szemben – magyarázta. Hozzátette: az elmúlt hónapokban a jobboldali tábor is aktivizálódott, amiben nagy szerepe van az új digitális megoldásoknak.
Az elemző hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor ismét egy olyan stratégiai jelentőségű beszédet mondott Tusványoson, amire az ellenzéki szereplők egyike sem képes.
„Nem meglepő, hogy Tusványos nemcsak a Kárpát-medencében és Közép-Európában igazodási pont, hanem a nagyvilágban is”
– jegyezte meg.
Deák Dániel felidézte, Orbán Viktor tusnádfürdői beszédei „a magyar politikai élet legnagyobb hatású témakijelölő előadásai, az itt megfogalmazott gondolatok jelentik a kormányzás intellektuális kereteit, illetve meghatározzák a stratégiai horizontot a magyar jobboldal számára.”
Hozzátette: ezek a beszédek viszonyítási pontot jelentenek az európai, sőt legújabban az amerikai politikai közegben is, „a mostani beszédet is számos nemzetközi fórumon értékelték és elemezték.”
A kormányfő a mostani tusványosi beszédében egy magabiztos és választási győzelemre készülő politikus képét mutatta
– mutatott rá.

Deák Dániel felhívta a figyelmet, a miniszterelnök egyik legnagyobb bejelentése a Digitális Polgári Körök életre hívása, ami a 2002-ben létrehozott és a Fidesz hatalmas választási sikereit megalapozó Polgári Körök modern változata lesz, ugyanis a politikai csaták ma már sok szempontból az online térben dőlnek el.
„Így a májusban létrehozott Harcosok Klubjának már több mint 30 ezer online aktivistája mellett létrejönnek olyan helyi szerveződések is, amelyek várhatóan az egyes településeken, egyéni választókörökben segítik a Fidesz választási kampányát”
– jelezte, majd hozzátette: ezek a polgári körök a kormányfő értelmezése szerint nem a politikai csatákról szólnak majd elsősorban, hanem az országépítésről. Deák Dániel hangsúlyozta: Orbán Viktor tusványosi beszédében szintén fontos elem volt Ukrajna ügye, „az EU ugyanis eldöntötte, hogy folytatja a háborús retorikát Ukrajna kapcsán.”